2009. november 30., hétfő

Máriagyűd

Máriagyűd talán az ország egyik legrégibb kegyhelye. A térítő pécsváradi bencés szerzetesek 1006-ban már egy kegyelttel körülvett Mária-szobort találnak itt. Föléje kápolnát építenek, ennek nyomai láthatók ma is a Szent Mihály kápolnában.

A templomot 1148-ban II. Géza király építteti hálából a Szűzanyának. A templom és a kegyszobor megússza a tatárjárást. 1456-ban itt misézik Kapisztrán János Hunyadi Nándorfehérvár visszavételére induló seregeivel.

1537-ben a terület földesura, Perényi Péter református hitre tériti át a falut. 1543-ban a területet elfoglalják a törökök. A kegytemplom először iszlám mecset, aztán szerb orthodox templom majd ismét református templom lesz. A kegyszobornak eközben nyoma vész.

A törökök kiűzése után egy évvel, 1687-ben több ízben is megjelenik a Szűzanya, és kéri, hogy templomát adják vissza. 1689-ben így a templomot visszakapják a katolikusok, a kegyhelyet a ferences rend gondozza. 1698-ban új kegyszobrot kap a templom, de ezt 1704-ben a kuruc fosztogatók elől Eszékre menekítik, ma is ott látható a Ferences templomban. A mai kegyszobor 1703-ban kerül a kegyhelyre, ezüst palástja 1784-ben készül. A templom 1739-1742 között nyeri el mai formáját.

A Gyűdi Szűzanya sok csodás gyógyulásért járt közbe, ezt a hálatáblák sokasága is bizonyítja. Ugyancsak csodás erejű a közeli forrás is, melynek vizét korsókban, üvegben viszik magukkal a zarándokok.

A máriagyűdi kegytemplomnak a Szentatya a Basilica Minor címet adományozta 2008-ban.

Az alábbi linkekre kattintva Görög András két csodálatos panoráma-fotója látható:
Ave, Maria, gratia plena;
Dominus tecum:
benedicta tu in mulieribus,
et benedictus fructus ventris tui Iesus.
Sancta Maria, Mater Dei,
ora pro nobis peccatoribus,
nunc et in hora mortis nostrae.
Amen.

Χαίρε κεχαριτωμένη Μαρία
Ο Κύριος μετά Σου,

Ευλογημένη συ εν γυναξί
και ευλογημένος ο καρπός της κοιλίας σου.
Αγία Μαρία, Μήτηρ του Θεού

προσεύχου υπέρ όλων ημών των αμαρτωλών
νυν και κατά την ώρα του θανάτου ημών.