A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kegytemplom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kegytemplom. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. november 30., hétfő

Máriagyűd

Máriagyűd talán az ország egyik legrégibb kegyhelye. A térítő pécsváradi bencés szerzetesek 1006-ban már egy kegyelttel körülvett Mária-szobort találnak itt. Föléje kápolnát építenek, ennek nyomai láthatók ma is a Szent Mihály kápolnában.

A templomot 1148-ban II. Géza király építteti hálából a Szűzanyának. A templom és a kegyszobor megússza a tatárjárást. 1456-ban itt misézik Kapisztrán János Hunyadi Nándorfehérvár visszavételére induló seregeivel.

1537-ben a terület földesura, Perényi Péter református hitre tériti át a falut. 1543-ban a területet elfoglalják a törökök. A kegytemplom először iszlám mecset, aztán szerb orthodox templom majd ismét református templom lesz. A kegyszobornak eközben nyoma vész.

A törökök kiűzése után egy évvel, 1687-ben több ízben is megjelenik a Szűzanya, és kéri, hogy templomát adják vissza. 1689-ben így a templomot visszakapják a katolikusok, a kegyhelyet a ferences rend gondozza. 1698-ban új kegyszobrot kap a templom, de ezt 1704-ben a kuruc fosztogatók elől Eszékre menekítik, ma is ott látható a Ferences templomban. A mai kegyszobor 1703-ban kerül a kegyhelyre, ezüst palástja 1784-ben készül. A templom 1739-1742 között nyeri el mai formáját.

A Gyűdi Szűzanya sok csodás gyógyulásért járt közbe, ezt a hálatáblák sokasága is bizonyítja. Ugyancsak csodás erejű a közeli forrás is, melynek vizét korsókban, üvegben viszik magukkal a zarándokok.

A máriagyűdi kegytemplomnak a Szentatya a Basilica Minor címet adományozta 2008-ban.

Az alábbi linkekre kattintva Görög András két csodálatos panoráma-fotója látható:

2009. november 24., kedd

Búcsú Máriagyűdön

November 29-én búcsú lesz Máriagyűdön, a kegytemplom felszentelésének évfordulója alkalmából. A Szentmise 8.00 és 10.00 órakor kezdődik.

2009. november 23., hétfő

Pécsvárad - Máriakéménd - Máriagyűd

Blogunk célja - többek között - hogy bemutassuk Baranya Mária-kegyhelyeit, és kijelöljünk néhány lehetséges útvonalat a Mária Út déli szára számára.

Jekl Péter fotói egy Pécsvárad-Máriakéménd-Máriagyűd útvonalú zarándoklaton készültek 2008. júniusában. Pécsváradon a Szent István által alapított apátság található, Máriakéménd és Máriagyűd pedig jelentős Mária-kegyhelyek, a továbbiakban mindegyikről írunk majd még bővebben is.

(A képre klikkelve nagyobb méretben is megjelennek!)

A pécsváradi templom uralja a tájat.

Pécsvárad már a távolból, balra a Zengő csúcsa látszik.

Zarándokúton.
A felvétel Vécsey Anni Budapest-Međugorje-i zarándoklatán készült,
a Pécsvárad-Máriakéménd-Máriagyűd szakaszon.

Szellő - a harangtorony és a háborús emlékmű.

Erzsébet - a templom

"Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6)

A kegytemplom Máriakéménd határában.

A kéméndi kegyszobor.

Mária, a Világ Királynője.

Szent Flórián Kéménden.

"Én vagyok az élet kenyere" (Jn 6,35)

Újpetre - Szentháromság szobor.

Kistótfalu - vasutállomás.

"Én vagyok az igazi szőlőtő." (Jn 18,1)

Máriagyűdi panoráma a Tenkes-hegyről.

A teremtés dícsérete.

És íme a cél: a máriagyűdi kegytemplom kapuja!
Ave, Maria, gratia plena;
Dominus tecum:
benedicta tu in mulieribus,
et benedictus fructus ventris tui Iesus.
Sancta Maria, Mater Dei,
ora pro nobis peccatoribus,
nunc et in hora mortis nostrae.
Amen.

Χαίρε κεχαριτωμένη Μαρία
Ο Κύριος μετά Σου,

Ευλογημένη συ εν γυναξί
και ευλογημένος ο καρπός της κοιλίας σου.
Αγία Μαρία, Μήτηρ του Θεού

προσεύχου υπέρ όλων ημών των αμαρτωλών
νυν και κατά την ώρα του θανάτου ημών.