2009. november 30., hétfő

Máriagyűd

Máriagyűd talán az ország egyik legrégibb kegyhelye. A térítő pécsváradi bencés szerzetesek 1006-ban már egy kegyelttel körülvett Mária-szobort találnak itt. Föléje kápolnát építenek, ennek nyomai láthatók ma is a Szent Mihály kápolnában.

A templomot 1148-ban II. Géza király építteti hálából a Szűzanyának. A templom és a kegyszobor megússza a tatárjárást. 1456-ban itt misézik Kapisztrán János Hunyadi Nándorfehérvár visszavételére induló seregeivel.

1537-ben a terület földesura, Perényi Péter református hitre tériti át a falut. 1543-ban a területet elfoglalják a törökök. A kegytemplom először iszlám mecset, aztán szerb orthodox templom majd ismét református templom lesz. A kegyszobornak eközben nyoma vész.

A törökök kiűzése után egy évvel, 1687-ben több ízben is megjelenik a Szűzanya, és kéri, hogy templomát adják vissza. 1689-ben így a templomot visszakapják a katolikusok, a kegyhelyet a ferences rend gondozza. 1698-ban új kegyszobrot kap a templom, de ezt 1704-ben a kuruc fosztogatók elől Eszékre menekítik, ma is ott látható a Ferences templomban. A mai kegyszobor 1703-ban kerül a kegyhelyre, ezüst palástja 1784-ben készül. A templom 1739-1742 között nyeri el mai formáját.

A Gyűdi Szűzanya sok csodás gyógyulásért járt közbe, ezt a hálatáblák sokasága is bizonyítja. Ugyancsak csodás erejű a közeli forrás is, melynek vizét korsókban, üvegben viszik magukkal a zarándokok.

A máriagyűdi kegytemplomnak a Szentatya a Basilica Minor címet adományozta 2008-ban.

Az alábbi linkekre kattintva Görög András két csodálatos panoráma-fotója látható:

2009. november 29., vasárnap

Advent első vasárnapja

"Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: »Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, s a nevét Emmánuelnek fogják hívni« (Iz 7,14). Ez azt jelenti: Velünk az Isten." (Mt 1,22-23)

Minden Kedves Olvasónak
áldásokban gazdag békés időket kíván
az Úrjövet közelgő heteire
valamint a teljes Új Egyházi Esztendőre
a Mária Út Déli Csoportja!

2009. november 28., szombat

Rózsafűzér Szűz Mária templomba vezetéséről

Szűz Mária templomba vezetése ünnepének nyolcadán az ünnep rózsafűzér-imádságát mutatjuk be.


A rózsafűzért a szokásos módon kell imádkozni.

Kezdünk a Hiszekegyel, majd a Miatyánk után három Üdvözlégyet mondunk, a következő bevezető titkokkal:
- aki hitünket növelje

- aki reményünket erősítse

- aki szeretetünket tökéletesítse
Ezek után a Dícsőséget imádkozzuk, a majd a fatimai és egy másik fohásszal zárunk:

"Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket,
ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket,
különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra!

Ó, Mária, elérkezett a te órád,
csak egy szót szólj érettünk Szent Fiadnál,
és megmenekül a világ!"

A tizedeket szokásosan a Miatyánkkal kezdjük majd a Dicsőséggel és a két fohásszal zárjuk. Az Üdvözlégyek titkai tizedenként a következők:
- akinek te Szent Szűz, magadat már kiskorodban fölajánlottad
- akinek te Szent Szűz a Jeruzsálemi Templomban szolgáltál
- akinek te Szent Szűz szüzességet fogadtál
- akinek szolgálatára a te példádat követve én is magamat fölajánlom
- aki egykoron engem is befogadjon az Ő dicsőségének templomába

A rózsafűzért a következő imával zárjuk:
"-Imádkozzál értünk, Istennek Szent Anyja.
-
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
-Könyörögjünk.
Istenünk, a te egyszülött Fiad életével, halálával és föltámadásával megszerezte nekünk az örök élet jutalmát.
Add meg, kérünk, hogy miután a rózsafüzérrel e misztériumokról megemlékeztünk,
kövessük, amit tartalmaznak, és elnyerjük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által.
-Ámen."

2009. november 27., péntek

Összefoglaló a Déli Csoport megbeszéléséről

A Déli Csoport tegnapi megbeszélésén a következőkben állapodtunk meg:

CÉLUNK:
- A Baranya megyei Mária kegyhelyek bevonása a Mária Út nemzetközi hálózatába.
- Tájékozódás és tájékoztatás a szomszédos területek lehetőségeivel kapcsolatosan, tekintettel a Mária Út észak-déli (Częstochowa-Međugorje) illetve a délen húzódó kelet-nyugati (Dél-Dunántúl-Délalföld-Erdély) útvonalakra.

AKTUÁLIS FELADATOK:
- Kapcsolatfelvétel a cél iránt elkötelezett személyekkel, ismerőseinkkel, bevonásuk a közös tevékenységbe.
- Folyamatos kapcsolattartás a Mária Út Egyesülettel, a "központ" munkatársaival, önkénteseivel.
- Kapcsolatfelvétel a területileg érintett egyházi szervezetekkel, személyekkel, vallási közösségekkel.
- A Baranya megyei Mária-kegyhelyeket összekötő zarándokútvonalak kiválasztása, kijelölése, valamint folyamatos kiépítése.
- Kapcsolatfelvétel az érintett világi szervekkel elsősorban az önkormányzatokkal és kistérségi társulásokkal.

EGYÉB:
A csoport rendszeresen (hetente) összeül, emellett az interneten illetve telefonon is tartják egymással a tagok a kapcsolatot.

2009. november 24., kedd

Búcsú Máriagyűdön

November 29-én búcsú lesz Máriagyűdön, a kegytemplom felszentelésének évfordulója alkalmából. A Szentmise 8.00 és 10.00 órakor kezdődik.

2009. november 23., hétfő

Pécsvárad - Máriakéménd - Máriagyűd

Blogunk célja - többek között - hogy bemutassuk Baranya Mária-kegyhelyeit, és kijelöljünk néhány lehetséges útvonalat a Mária Út déli szára számára.

Jekl Péter fotói egy Pécsvárad-Máriakéménd-Máriagyűd útvonalú zarándoklaton készültek 2008. júniusában. Pécsváradon a Szent István által alapított apátság található, Máriakéménd és Máriagyűd pedig jelentős Mária-kegyhelyek, a továbbiakban mindegyikről írunk majd még bővebben is.

(A képre klikkelve nagyobb méretben is megjelennek!)

A pécsváradi templom uralja a tájat.

Pécsvárad már a távolból, balra a Zengő csúcsa látszik.

Zarándokúton.
A felvétel Vécsey Anni Budapest-Međugorje-i zarándoklatán készült,
a Pécsvárad-Máriakéménd-Máriagyűd szakaszon.

Szellő - a harangtorony és a háborús emlékmű.

Erzsébet - a templom

"Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6)

A kegytemplom Máriakéménd határában.

A kéméndi kegyszobor.

Mária, a Világ Királynője.

Szent Flórián Kéménden.

"Én vagyok az élet kenyere" (Jn 6,35)

Újpetre - Szentháromság szobor.

Kistótfalu - vasutállomás.

"Én vagyok az igazi szőlőtő." (Jn 18,1)

Máriagyűdi panoráma a Tenkes-hegyről.

A teremtés dícsérete.

És íme a cél: a máriagyűdi kegytemplom kapuja!

2009. november 21., szombat

November 21.:
Szűz Mária bevezetése a templomba

"A szeplőtelen Szűz
ma vezettetik a templomba
az Isten-Királynak és életünk fenntartójának házába;
ma a tisztaságos Megszentelt,
mint hároméves növendék a szentek szentélyébe vitetik,
annak kiáltsuk tehát mi is az angyal igéit:
Üdvözlégy egyedül áldott az asszonyok között!"
görög katolikus liturgikus ének



“Amikor a leányka két esztendős lett, Joákim így szólt Annához: » Felviszem őt az Úr templomába, hogy ígéretünket teljesítsük, nehogy az Úr elforduljon tőlünk, és így ajándékunk elveszítse tetszését előtte.« Anna így válaszolt: » Várjuk meg a harmadik esztendőt, hogy ott már ne sírjon apja és anyja után.« Mire Joákim ezt mondotta: » Várjuk meg.«

Amikor három esztendőssé lett a leányka, így szólt Joákim: » Hívjátok össze a zsidók szeplőtelen leányait, fogjanak mécsest a kezükbe, gyújtsák meg, nehogy a kisleány hátrafelé nézzen, nehogy szíve elraboltasson a Úr templomából!« Mindent ennek megfelelően tettek, amíg az Úr templomát el nem érték.

Ott a pap fogadta őt, megcsókolta, áldást mondott reá és így szólt: » Az Úr minden nemzedéken át naggyá teszi nevedet, az utolsó napokban, láthatóvá teszi az Úr Izrael fiai számára szabadulását.« Az áldozati oltár harmadik lépcsőjére ültette le Máriát, az Úr, az Isten kegyelmét árasztotta föléje, ő pedig ujjongva táncolt, és szerette őt Izrael egész háza. Szülei akkor hazatértek, ámulattal eltelve áldották az uralkodó Istent, hogy leánykájuk nem kívánkozott vissza.

Mária olyan volt ott a templomban, mint egy örvendező gerlice, táplálékát az angyalok kezéből kapta…”

részlet a Jakab-ősevangéliumból

2009. november 20., péntek

Megalakultunk!

Néhányan, a Mária Út Egyesület baranyai önkéntesei, létrehoztuk a Mária Út Déli Csoportját. Célunk, hogy a baranyai Mária-kegyhelyeket mielőbb bekapcsoljuk a nemzetközi Mária Út hálózatába, hogy a Mária Út keresztjének déli szára is mielőbb kiépülhessen a zarándokok számára.

Első összejövetelünk patinás helyen, a pécsi Dóm Múzeumban volt 2009. november 18-án.

Tevékenységünkről, céljainkról, eredményeinkről és a Mária Úttal kapcsolatos érdekességekről és újdonságainkról ezen a blogon tájékoztatjuk az érdeklődőket.
Ave, Maria, gratia plena;
Dominus tecum:
benedicta tu in mulieribus,
et benedictus fructus ventris tui Iesus.
Sancta Maria, Mater Dei,
ora pro nobis peccatoribus,
nunc et in hora mortis nostrae.
Amen.

Χαίρε κεχαριτωμένη Μαρία
Ο Κύριος μετά Σου,

Ευλογημένη συ εν γυναξί
και ευλογημένος ο καρπός της κοιλίας σου.
Αγία Μαρία, Μήτηρ του Θεού

προσεύχου υπέρ όλων ημών των αμαρτωλών
νυν και κατά την ώρα του θανάτου ημών.